Hódok a Dunán - pshe.eliveport.com

2009.10.14.

Hódok a Dunán

Újabb írásom apropóját a hódok szolgáltatják. „Műanyag négyzettavakon” nevelkedett horgászok számára a téma ismeretlen talán érdektelen lehet, de nem úgy a természetet járó, az élővilágot minden szempontból szemlélő és csodáló, a Dunával együtt élő horgászok számára. Na de kezdjük a legelején!

Három évvel ezelőtt láttam először hód nyomokat. Annak ellenére, hogy a mai tudásommal már úgy vélekedem, hogy a nyomok mellett elmenni sem lehet, akkor a jelek még nem is voltak olyan egyértelműek. Talán az ember szeme szokja meg a sűrű parti növényzetben, hogy mit keressen hasonlatosan ahhoz, ahogy a pergető horgász keresi a rablóhal apró rezdüléseit, nehezen kivehető körvonalát a víztükör alatt, de ha már rátalált egyszer, akkor könnyebben látja meg újra és újra a következőt.
A talált nyomok nem csak amiatt voltak érdekesek, mert látványosak és valami új érdekes felfedezés részét képezték, hanem azért is, mert Paks mellett voltak. A Duna-parton a városhatártól alig 4-5 km-re. Ha megengeditek a pontos helyet nem írom le, egyrészt az élőhely háborítatlansága érdekében, másrészt a természetjárókat nem szeretném megfosztani a spontán felfedezés élményétől.
Na de mit lehet kezdeni egy ilyen felfedezéssel? Először is fotózás, dokumentálás és mivel nem sokat tudtam a hódokról irány az internet. A világhálóról tudtam meg, hogy hódok terén nincs is talán avatottabb személy, mint Gruber Tamás a WWF Magyarország munkatársa, aki a hódok visszatelepítésével foglalkozik. Telefonos egyeztetést követően, gyorsan kiegyeztünk abban, hogy a helyszínen találkozunk. Ő hozta a szakmai tudást és egy profi fotóst, én pedig vállaltam a helyszíni kalauz szerepét. Jó túrázás volt. Kicsit vizes, kicsit dagonyázós, de jó.
Megtudtam, hogy a felfedezett példányok nem azonosító chip-pel ellátott telepített példányok, hanem természetes szaporulat. A WWF-el azóta is tartom a kapcsolatot és igyekszem segítséget nyújtani az állomány monitorozásában. Tavaly találtam egy másik családot is, az előzőtől alig 10 km távolságra.

Azért, hogy felkeltsem az érdeklődést, szeretnék egy kis betekintést nyújtani a hódok magyarországi történetébe, és életmódjukba fotók, valamint a WWF írásainak segítségével.

Az eurázsiai hód valaha egész Európában és Ázsia nagy részén gyakori volt, de a kíméletlen vadászat következtében egyedszáma fölöttébb megfogyatkozott, sok országból a faj teljesen kipusztult. Becslések szerint Eurázsiában mintegy 1200 példányra csökkent. 1854-ben Magyarországon az utolsó hód is puskavégre került. Ebben az évben csupán Londonban 509.000 irhát árvereztek el. 1854-1877-ig további három millió bőr kelt el. A sors iróniája, hogy Svédországban 1873-ban, kipusztulása után két évvel került oltalom alá. Ugyanitt történt az első visszatelepítés is 1922-ben.

Az elmúlt évtizedek aztán fordulatot hoztak a hódok életében, Európa több országában sikeresen megindult a visszatelepítésük. Hazánkban az 1990-es évek elején engedtek szabadon először külföldről származó állatokat a Hortobágyi Nemzeti Park területén, aztán európai tapasztalatokat felhasználva a WWF Magyarország az OBI támogatásával elindította tervszerű hód-visszatelepítési programját. A visszatelepítés programnak és a természetes bevándorlásoknak köszönhetően a becslések szerint ma 500 példány él Magyarországon és ismét értékes része hazánk élővilágának.

A hód védett állat, eszmei értéke 50.000 Ft. Egy védett állat élőhelyének megrongálása a védett állat elleni fellépésnek minősül. A hódvárak lerombolását tehát a természetvédelmi törvény tiltja. Az az ember, aki ezt mégis megteszi, megszegi a törvényt és így büntethető.

Életmódjuk erősen a vízhez kötött. Az állat a vízparttól ritkán távolodik el 40-50 méternél messzebb. A hazai megfigyelések is azt mutatják, hogy legfeljebb 40-50 méteres parti sávot használnak, de közvetlen a folyó vagy csatorna 10-15 méteres sávjában gyűjtik táplálékukat.
A hód növényevő. Elsősorban vízinövényeket és lágyszárú fajokat eszik, de különböző cserjék és fák kérgét, leveleit, fiatal hajtásait is elfogyasztja. Kedvenc táplálékai éppen a vízparton élő puhafák, valamint a vízben élő vízitök és fehér tündérrózsa. A fás szárúak fogyasztása őszi és téli időszakban a legjellemzőbb, amikor más táplálék alig akad. Ilyenkor a fák kérgét kezdi el rágni. Télire eleségként faágakat raktároz a várába, hogy amikor a vízen a jégréteg kialakul, a búvóhelyén maradhasson.

A fák nemcsak táplálékként, hanem építőanyagként is szolgálnak a hódvárakhoz. A vár bejáratát a hódok mindig víz alatt tartják. Csökkenő vízszint esetén gátat is építenek a megfelelő vízállás biztosításához, de erre Magyarországon még kevés a példa. A nagyszabású gátépítés nem annyira az eurázsiai hódra, mint inkább Amerikában élő rokonára, a kanadai hódra jellemző. A "mi hódunk" általában a magas partfalba ás üregeket, azokat használja lakhelyül.

A hód legfőbb jellegzetessége hatalmas fák kidöntésére is alkalmas narancssárga metszőfoga. Lapos, pikkelyszerű képletekkel borított farkával a vízben ügyesen kormányozza magát. A vizet csak rövid időre és kis távolságra hagyja el, a szárazföldön esetlenül mozog.

Éjszakai állat, így ritkán kerül szem elé, jelenlétéről főleg nyomai árulkodnak. A kotorék vagy hódvár bejárata a víz alatt nyílik. A nőstény kora nyáron egy, esetleg két kölyköt hoz a világra. A fiatalok két évig eredeti családjukkal maradnak.

Ha részletesebben is megismerkednétek az állatok életvitelével, a magyarországi hódprogrammal, élőhelyekkel, akkor látogasd meg a WWF.hu oldalt, ahol a z „Amit a hódról tudni érdemes” WWF füzetek 26. számában találhatsz minden igényt kielégítő részletes összefoglalót.

Jantner Csaba

Írás és fotók egy részének forrása: WWF

vissza a címoldalra