2009. szeptember 17.
Paksi utánpótlás siker Maty-éren
Három utánpótlás kategória, három kupa. Röviden így foglalható össze az idei év talán legrangosabb horgászversenyének eredménye. Lássuk a részleteket a www.haldorado.hu összefoglalójából (teljes cikk az említett honlapon).
"MAROS MIX - MAHOR Kupa Oravecz István emlékverseny 2009 beszámoló
Gyönyörű idő és 30 Celsius- fokos meleg fogadta a versenyre látogató horgászokat. A pályára és magára a versenyre sem véletlenül voltak kíváncsiak a horgászok, hiszen szeptember 17-20-a között kerül megrendezésre a Magyar Bajnokság döntője. Ennek apropójaként többen is eljöttek horgászni vagy nézelődni a Maty-éri evezős pályára.
 |
|
A ritka pillanatok egyike. Összesen 149 versenyző foglalta el a Maty-éri evezőspályát a hétvégén
|
A nagyszabású megmérettetésen induló élversenyzők mellett számos külföldi horgász is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt: Szerbiából és Romániából is érkeztek horgászok, szurkolók a Maty-ér partjára.
Reggel 7:30-kor Barna Szilárd, a Maros Mix cég ügyvezetője nyitotta meg a versenyt. Rövid eligazítás után megkezdődött a sorsolás. Nők és veteránok a pálya elején foglaltak helyet, az U14, U18 és U22 kategóriában indulók, vagyis a fiatalok a pálya legvégére, a nagy létszám miatt a férfiak viszont 5 külön szektorban, a pálya közepére kerültek.
 |
|
Az U14 kategóriában horgászók voltak talán a legrosszabb helyzetben a kevés hal miatt, de még így is volt olyan, aki megoldotta a hely adta nehézségeket. Varga Roland 2. helyezett, Mérges Máté 1. helyezett, Mraz Dániel 3. helyezett
|
Az U14 kategória eredményeiért kattints ide! (xls)
 |
|
Az U18 kategória dobogósai balról jobbra: Schneider Zoltán 2. helyezett, Balogh Ákos 1. helyezett, Laszlóczki László 3. helyezett
|
Az U18 kategória eredményeiért kattints ide! (xls)
 |
|
Az U22 kategória dobogósai balról jobbra: Koszorús Botond 2. helyezett, ifj. Török József 1. helyezett, Fotyék Péter 3. helyezett
|
Az U22 kategória eredményeiért kattints ide! (xls)
Forrás: www.haldorado.hu Írta: Egedi Róbert Fotók: Pintér Tamás, Egedi Róbert"
Gratulálunk Mérges Máté, Laszlóczki László, Fotyék Péter horgásztársunknak és hasonló sikert kívánunk Várszegi Gábornak is aki szintén ezen a pályán, a ma induló 4 fordulós versenyen méredteti meg magát a Magyar Bajnokság döntőjében.
Jantner Csaba |