2009.09.01.

" Tokaji Sándor " házi horgászverseny 2009

A 2009. augusztus 30-án megtartott " Tokaji Sándor " házi horgászversenyre  13 felnött, 3 ifjusági és 4 gyermek nevezett! Ez a korábbi éveknél kicsit magasabb létszámot jelentett. Külön örömünkre szolgált, hogy gyermek és ifjusági kategóriában is minden díjunk gazdára talált. Ez talán köszönhető annak, hogy a város mind a négy horgászboltja hirdette versenyünket azzal, hogy ajtajára kitette a versenykiírást és talán annak is hogy, hirdetéseink hatékonysága a végre beindult honlappal is bővült.

mélységmérés

felkészülés

Sajnos a korábbi hetekhez képest a verseny előtti napokban teljesen eltüntek a pályáról a 2-3 kg feletti dévérek, így kiugró fogási eredmény nem született, de viszont szinte mindenkinek sikerült az aprajából többet-kevesebbet csipegetni.

Eredmények:

Felnőtt kategória  :  1.     2520 Grammal   Pach  József (már negyedszer)

                                 2.     1860     "           ifj. Laszlóczki László

                                 3.     1820     "           Fotyék Péter

Ifjusági kategória:    1.     2060     "           Mérges  Máté

                                 2.      400      "           Lacza  Zsolt

                                 3.      330      "           Józsa  Gábor

Gyermek kategória:  1.      390      "           Pupp Gergő

                                 2.      250      "           Volent Balázs

                                 3.       60       "           Flaisz Bence

                                 3.       60       "           Pupp Bence

Gratulálunk.

A  díjazottak érem, serleg és beváltható utalványokkat valamint tárgynyereményeket kaptak. Jelképes ajándékként minden résztvevő egy tekercs damillal lett gazdagabb. Az egyesületi utalványokat a Papp horgász boltban, /66.000 Ft./ a  szponzorok álltal felajánlott utalványokat  a DUNA horgászboltba  /15.000 Ft./, a Matéz horgászboltba /3000 Ft./ válthatják be a díjazottak 2009. december 30- ig.

Az  első helyezettek a fentieken kivűl egy évre megkapták a vándor serleget is.

a díjazottak (már aki a finom ebéd ellenére egy helyben tudott maradni egy kicsit)

és akik már az ebéddel foglalatoskodtak

 

a nap főnyereményei

 

Köszönet minden versenyzőnek, kísérőnek, szervezőnek, támogatónak a jó hangulatú napért és a finom ebédért.

Külön köszönet Papp József és Horváth Károly horgászbolt tulajdonosoknak, akik fő támogatóink voltak. Itt említeném meg, hogy akit foglalkoztat egy kicsit a környékbeli horgászélet, horgászhelyek, praktikák, tippek na és persze egy kis horgászcikk reklám az látogassa meg támogatóink honlapját a www.topmix.hu és a www.dunahorgaszbolt.hu címeken.

Várunk mindenkit vissza jövőre is.

vezetőség

vissza a címoldalra


 
 
 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 
Név:
E-mail:
 
 


pshe.eliveport.com címoldaláraLap tetejéreOldaltérkép
ingyen honlap
Powered by eliveport.com








0,656 mp